Sok lúd disznót győz!

 

  Este kilenc volt. Ottó miután belépett az épületbe, összedörzsölte a két kezét, így próbálva felmelegíteni magát. Hideg éjszakának bizonyult ez a mai. Úgy tűnt, hogy az időjárás idő előtt megmutatta keményebbik arcát, ugyanis alig volt október vége, de már röpködtek a mínuszok, amit ezen az estén a  szél is még hidegebbé varázsolt. 

Az öreg portás kedvesen üdvözölte Ottót. 

  - Szép estét! Megkezdjük? - kérdezte fehéres bajsza alól mosolyogva.

  - Folytatjuk Péter bá'! Folytatjuk! - válaszolta dideregve az öregnek Ottó. 

  - Jól kihűlt az udvar, az tény! De! Van még idő! Nem kér egy jó erős feketét indulásnak, akarom mondani a folytatásnak? - kérdezte a portás, és Ottó nem tudta elutasítani ezt a kedves ajánlatot.

   - Jöhet Péter bácsi! Egy jó kávé sosem rossz! És igaza van, ráérek még!

    Az öreg megtöltötte vízzel a szarvasit, majd a lefolyóba öntötte a zaccot, és friss kávét rakott annak a helyére. Ottó közben helyet foglalt a portaszolgálat rendeltetési helyéül szolgáló kabinban, és még mindig didergősen, de figyelte a portás tevékenységét, miközben igyekezett átmelegedni. 

   - Látom maga is átvette ezt a jó szokást! - jegyezte meg végül, amikor az öreg vízzel leöblítette a zaccot a lefolyó nyílásán.

   - Igen fiam! Igazad volt ebben is! Tisztítja! Jobban mint a szódabikarbóna az égő gyomrot! Mondjuk, szívem szerint mást tömnék ebbe bele, de hát nem vagyok faragatlan, tudod te is! - válaszolta, mire Ottó csak nevetett ezen az ironikus kijelentésen. 

    Pár perc elteltével a szarvasiból csakúgy áradni kezdett a gőz a mennyezet irányába. Hangosan sípolt, majd kisvártatva az alá helyezett edényt elkezdte megtölteni a friss forró kávé. Péter bácsi türelmesen várta a folyamat végét, közben csak fütyörészett magában, majd miután az utolsó cseppet is kiengedte magából a gép, lekapcsolta, majd töltött két adagot. 

   - Két cukor, igaz? - kérdezte, mire Ottó két tenyér dörzsölés között bólintott.

   - Extra? - kérdezte huncut mosollyal az öreg. - Jobban melegít! - egészítette ki magát, ugyanis valóban hideg volt, és sajnos még mindig spóroltak a fűtéssel.

   - Péter bácsi, ne szégyenítsen meg! - válaszolt Ottó, és az öreg portás a kabátja belső zsebébe nyúlt és elővette az extrát. 

    A lapos üveg egy kissé jobban megborult mint azt az öreg szerette volna, de tudta jól, hogy ezzel rosszat nem tesz, így miután túlöntötte a mércét, kedvesen nyújtotta át a csészét Ottónak, majd helyet foglalt a férfi mellett és megkeverte a saját adagját. A szűk kabin levegője hamar megtellett az ízesített kávé kellemes illatával, majd miután Ottó belekortyolt, elégedetten bólintott az öreg portásnak.

   - Idei? - kérdezte mosolyogva.

   - Persze fiam! Barack! Jó? -  válaszolta az öreg.

   - Kiváló Péter bácsi! Kiváló! Hiányozni fog majd! - dicsérte Ottó, miközben élvezte az aromával dúsított koffein lágy ízét.

    - Negyven év barátom! Negyven hosszú év! Ideje lesz pihenni! - mondogatta Ottónak, aki csak szürcsölte a csésze tartalmát, mely hamar átjárta átfagyott testét, közben folyamatos mosoly telepedett az arcára.

    - Tudja, huszonöt éve dolgozom. Három munkahelyem volt ezidáig, de soha nem találkoztam olyan kedves portással, mint maga, Péter bácsi! Ezt komolyan mondom önnek! 

    Az öreg csak mosolygott ezen, miközben felhörpintette a maradékot. 

    - Ugyan fiam. Értetek vagyok! Bennem még él az a szó, hogy becsület! 

    Ottó is lenyelte az utolsó kortyot, majd a mosogatóba rakta volna az edényt, mire az öreg portás leintette. 

    - Nana! Ne siess annyira! - válaszolta erélyes kedvességgel, majd a zsebébe nyúlt és elővette a laposüveget. 

    Ottó tudta mi fog következni, így a mozdulata azonnal félbeszakadt. Nem tudott és nem is akart nemet mondani erre a még ki nem mondott ajánlatra. Az öreg nem habozott. Töltött egyet neki is, és magának is. 

    - Ez még kell fiam, tudod, csak hogy ébren tudj maradni éjjel! - ezzel ártatlanul, mint aki semmi rosszat nem tesz, kacsintott egyet, majd felhajtották a barackot. 

    - Ez jól esett! Köszönöm! De most már mennem kell. Váltanom kell Jenőt! 

    Az öreg erre felkászálódott a székből, majd az íróasztalához lépett és a fiókból kivett egy borítékot, amit Ottónak adott.  Az arca piroslott az extrán extra kávétól, de folyamatosan mosolygott, majd visszaült a székbe és fütyörészni kezdett magában.

    Ottó értetlenül nézte a képeslap méretű borítékot, amin nyomtatott betűkkel a saját neve állt. Végül elvette, de még mindig értetlenül nézett az öregre, aki csak ült, kedélyesen fütyörészett és közben szüntelen mosoly sugárzott az arcáról. 

    - Nem kell váltanod Jenőt! Bontsd ki fiam! - unszolta.

    A férfi nyelt egy nagyot, majd kissé habozva, de feltépte a papírt. 

    Hamar végigolvasta a tartalmát, majd miután a végére ért, hangosan felnevetett. Péter bácsi csak csendben és türelmesen várt, Ottó viszont már hangosan röhögött. 

    - Ezt most nem mondja komolyan? - kérdezte az öregtől, de az válasz helyett, töltött még egyet mindkettőjüknek. 

    Felhajtották az adagjukat, aztán Péter bácsi kedvesen megfogta Ottó vállát és így szólt: 

    - Na menj barátom! Odabent várnak, Igazgató úr! - ezzel barátságosan megpaskolta, és kitesékelte az irodájából. 

    - Sok lúd disznót győz!  - szólt még utoljára utána, majd felkapta a holmiját és elindult az ellenkező irányba, a szebb jövő reményében.

(Melós Jenő hatodik, egyben utolsó túlóra utáni túlórája)