A Terápia

3.

    Szép napot Elemér, kérem fáradjon beljebb! - üdvözölte beszélgető partnerét az Úr.

    Elemér mosolyogva lépett be és megcsodálta az elé táruló kellemes látványt. Szóhoz sem jutott a boldogságtól. Az Úr figyelte partnere sugárzó örömét, de mégis úgy érezte, hogy némi magyarázattal tartozik.

    - Nem teljesen ugyanaz, mint az enyém, mint ahogyan azt láthatja, de higgye el nekem, a kényelem garantált! És karfás is, ahogyan azt szerette volna!

    Elemér végig simogatta a puha és kellemes tapintású bőr anyagot, majd a karfákat, majd magában kuncogott. Az Úrnak feltűnt ez az eddig ismeretlen gesztus partnere részéről, majd miután becsukta mögötte az ajtót, kedvesen rákérdezett ennek a miértjére:

    - Mit gondol? Megfelelő lesz önnek? Ez csak a magáé! Senki más nem használhatja!

    Elemér helyet foglalt a fotelben. Kicsit mocorgott benne, nevetgélt magában, míg végül elhelyezkedett, keresztbe tette a lábait és az Úrra nézett bájos mosollyal az arcán.

    - Félt, hogy panaszt fogok tenni? Igazam van ugye? - kérdezte tőle.

    Az Úr kérdő pillantásokat vetett rá, ahogyan Elemér ezzel a furcsa, ismeretlen tekintetével néz őrá, mire partnere folytatta mondandóját:

    - Büszke vagyok magára, amúgy. Manapság ritka az ilyen ember és hozzáteszem, szeretek ide magához járni!

    Az Úr közben helyet foglalt Elemér előtt a saját kis foteljében. Fején megigazította a szemüvegét, majd köhintett egyet.

    - Valóban így gondolja? - kérdezte, majd kortyolt egyet az asztalon lévő pohár vízből.

    Partnere ugyanazzal a sejtelmes bájos mosollyal az arcán bólintott, megerősítve előző kijelentését.

    - Igen. Maga rendes. Kellemes társaság. És úgy hiszem, hogy jó hatással vagyok magára!

    Az Úr szemei kikerekedtek ennek a hallatán.

    - Miből gondolja? - kérdezte közömbösen, mire Elemér ismét kuncogni kezdett magában, de az Úr most nem engedte meg, hogy kérdése ismét csendbe váltson át, mint eddig oly sokszor már, így próbálta megfogni partnerét.

    - Harmadik alkalommal beszélgetünk Elemér, de semmit nem tudok magáról. Ön úgy gondolja kellemes társaság vagyok, akkor ezek szerint már kialakult magában valami pozitív vélemény rólam. Szeretnék én is hasonló élményeket szerezni önnel kapcsolatban, ugyanis ha hiszi ha nem, de én is élvezem a társaságát. Kérem meséljen magáról jobban! Hogyan telnek a mindennapjai? Van családja? Mivel foglalkozik? Kíváncsi vagyok mindenre.

    Elemér tekintete ismét a fenyőre kanyarodott kint az ablak előtt. A fa most meg sem rezzent. Nyugodtan állt. Szívta magába a napsugarakat. Nyugodt volt. Boldog. De nemcsak az öreg fenyő, hanem úgy minden.

Csend volt, kint is, és bent is. Maximum az öreg falióra másodpercmutatója kattogott, amivel jelezte az idő múlását, ezáltal a közös idejükét is. Az Úr figyelgette partnerét, közben ujjaival simogatta sercegő borostás állát.

    - Hallja ezt? - kérdezte végül Elemér tekintetét újfent az Úrra szegezve.

    - Mit is kellene? - kérdezte partnere.

    - Maga ismét siket? Lehet, hogy ezt meg kellene nézetnie már! - erre a válaszra az Úr előre hajolt és felvett egy szúrósabb kíváncsi nézést.

    Partnere nevetgélni kezdett magában. Először halkan, majd fokozatosan egyre hangosabban és hangosabban. Az Úr felvonta a szemöldökét.

    - Nem értem magát Elemér. Mi ennyire mulatságos? Mit kellene hallanom?

    Elemér nevetési hangereje kissé lejjebb apadt, viszont nem halkult el teljesen.

    - Hallgassa a világ hangját! - válaszolt széles mosollyal az arcán.

    Az Úr ebből már semmit sem értett. Széttárta a karjait.

    - Mit kellene halljak? - kérdezte.

    Elemér ismét hangosabban nevetett, majd ivott egy kortyot a pohár vízből ami számára lett kirakva, ezzel próbálta csillapítani magát, hogy aztán válaszolni tudjon. De nagyon nehezen tudott uralkodni a boldogság ingerein, amik eluralkodtak rajta... Nagyon nehezen... De végül, sikerült neki. Megtörölte a nevetéstől könnyes szemeit, majd hatalmas erőt vett magán, sóhajtott egy nagyot, mielőtt beszédre nyitotta volna a száját.

    -Tudja mit csinálok én? Hát figyelek! Folyamatosan! Maga is figyel, de még sok dolgom lesz magával!

    - És mi az, amire annyira figyel? - kérdezte az Úr, amire Elemér ismét hangosan felnevetett, de hamar erőt vett ingerén, hogy válaszolni tudjon.

    - A csendre! Az a világ hangja faszikám! Például! - az öreg fenyőre mutatott - Hall valamit még? -kérdezte az Úrtól, aki kérdőn tárta szét ismét a kezeit, majd szinte rögtön válaszolt:

    - A világ zaját kedves Elemér. A forgalmat. Az életet, amit mi emberek élünk!

    Partnere újfent hangosan nevetni kezdett, szinte már egy majdhogynem gúnyos röhögésbe váltva át. Könnyei ismét kicsordultak, mintha sírna, csak ezt nem a bánat okozta számára. Röhögve válaszolt az Úrnak:

    - Az a zaj amit maga hall, nos barátom! Az nem a mi életünk! Maga csak azt hallja, amit mások akarnak, hogy maga hallani akarja! - közben folyamatosan röhögött.

    - Nagyon-nagyon sok dolgom lesz még magával!