A Terápia

4.

    Kint tombolt a vihar. A kora tavaszi megváltozott időjárás meghozta gyümölcsét, ami által leszakadt az ég. Dörgött, villámlott és az ablak előtt az öreg fenyőt sem kímélte. Elemér közömbös arckifejezéssel nézte ezt a fát, mint ahogy szokta is. Egy szót sem szólt. A villámok szinte percenként megvilágították a sötét szürkés égboltot, amelyeket pár pillanat múlva hatalmas mennydörgés kísért, de bent a szobában a szokásos csend uralkodott. Az Úr figyelte Elemért. Figyelte a reakcióit, amik nem voltak. Szokás szerint néma csendben ült, rezzenéstelenül. Az Úr köhintett párszor, majd várt. Hangosan reszelte a torkát, majd ivott rá egy korty vizet, hogy csillapítsa dohányos tüdeje váladékát, majd továbbra is várt....

És várt...

    Percek teltek el. Az égbolt kiadta magából a nyugtalan dühét, jelezve a problémáit, amikkel próbálta kifejezni fájdalmát. Az Úr ismét köhintett, majd mutató ujját felemelve szerette volna az első szó jogát, de most beszélgető partnere másképp gondolta ezt.

    - Maga mit mutat a világnak? - kérdezte nyugodtan Elemér.

    Az Úr félúton megállította a levegőben a mutatóujját, félig kiejtve gondolata első fél szavát, meredten nézte Elemért, aki feltámadt a saját gondolataiból, sőt indítványozta a beszélgetésüket.

    - Parancsol? - kérdezte szemüvegét igazgatva az Úr.

    Elemér bájosan mosolygott rá.

    - Hallotta jól. Mit mutat a világnak? - ismételte magát.

    Az Úr elgondolkodott a nem várt kérdésen, majd megfontoltan válaszolt:

    - Nos Elemér. Ez nézőpont kérdése. Maga mit gondol? Mit mutatok?

    Elemér csak mosolygott, majd megismételte magát újra:

    - Ugyan faszikám, nem vagyok papagáj, válaszoljon nekem.

    Az Úr ivott még egy kortyot, majd köhintett egyet.

    - A társadalom egy hasznos tagjának érzem magam kedves Elemér. - válaszolta, de partnere tekintetéből sugárzott, hogy a válasz nem elégítette ki a kíváncsiságát.

    Ezt az Úr is észrevette, így folytatta:

    - Próbálok egy tükör lenni Elemér.

    - És miféle tükör? Antik? Vagy valami újfajta esetleg?

    - Amilyen kell, de miért kérdi? - válaszolta széttárt karokkal az Úr.

    Elemér mosolya már ismerős volt számára. Legutóbbi beszélgetésük során is látta már. Roppant mód érdekelte a válasz, amivel partnere most nem habozott egy pillanatot sem, hogy megadja számára:

    - Mert a napokban vettem egy tükröt. Tudja, a régi összetört. Leesett a fürdőszobában. Nem volt egy öreg darab, de leesett. Biztosan a csavarokkal volt gond, tudja, amik tartották a falon. Azt mondják ez hét év balszerencse. De otthon felraktam az újat és belenéztem, és képzelje mi történt!

    - Na mi történt Elemér? - kérdezte kíváncsian az Úr.

    - Magamat láttam! Végre! - válaszolta boldogan partnere.

    - Értem! Hát az ember a tükörben általában magát látja. - erre a válaszra Elemér felemelte pedánsan a mutatóujját:

    - Nem feltétlen! A kép változhat!

    - És miben változott meg?

    - Hogy stabilabb lett! Nem félek attól, hogy ismét eltörik!

    - Egy álló tükör is eltörhet Elemér. - válaszolta az Úr.

    - Igen! Nézőpont kérdése! Magának milyen tükre van?

    - Ép olyan, amilyen kell, de ezt mondtam is az imént önnek Elemér.

    - Hát ha tanácsolhatom, vegyen egy újat! És egyet használjon faszikám!

Odakint az égbolt továbbra is tombolt, megmutatva a saját tükrét.